28 egyetlen ember.

Nemhiába hozatták Debrecenből a nagy harangot a magas, karcsú, bádoggal fedett toronyba. Aztán az is valami, hogy a szép hangú orgona Besztercebányáról került, olyan mesterembertől, ki csodadolgokat mívelt. A gümős Erzsók beszéli bezzeg, tud őkigyelme mindenthogy egyszer valamikor kiment egy orgonájával messze az óperenciákon túl, pogány országokba, s mikor a vademberek meghallották az ájtatos hangokat, melyeket a mester keze a sípokból kicsalt, nyomban áttértek a — keresztyén vallásra.

Július 28.

Ilyen falu Gerge. Ha még több nevezetesség kell, sorolhatom akár holnap estig. Ott a híres »Helység kútja«, tizennégyöles mély.

Mikor alján járt a kőműveslegény, fényes délben megszámlálhatta a csillagokat az égen, olyan fekete éjszaka volt odalent. Hát a temető közepén a nagy terebélyes kőrisfa, melyről öreg emberek beszélik, az ő gyermekkorukban százesztendős aggok emlegették, hogy az óriás fát mindig így ismerik, van az tán ezeréves is.

A kuruc világban tizenkét labancot akasztatott fel rá Rákóczi. De még a savanyúvízforrás sem tréfadolog ám. Külső országokba is elviszik kőkorsókban s ott a méltóságos urak iszogatják, nagy lassan, kímélve, mintha almázia volna, itthon pedig kedvére dúskál benne boldog-boldogtalan.

Pedig csak itthon jó az igazán, ha kiviszik innen, elmegy az ereje: látszik, hogy a gondviselés egyenesen a gergeiek számára alkotta, megkülönböztetés okáért a többi rongyos községtől, hol sem olyan búza, sem olyan káposzta, sem olyan széna nem termett a világ eleje óta, mint a gergei határban.

Megáldotta az isten mind a két kezével. Tűzre, árvízre nem emlékeznek élő emberek, még 28 egyetlen ember termés sem volt a nagy kolera óta.

Hogy éppen erre a nyavalyás esztendőre fordult a beszéd, meg kell említenem az igazság kedvéért, hogy Gergén még a kolera sem mert lábatlankodni; egyetlen ember halt meg benne: a zsidó árendás; nem nagy kár volt érte! Van is becsülete a nemes helységnek e széles világon. A gergei embernek még a szolgabíró is tisztességesebben köszön, mint más ember fiának, mert jómódú mindenik, s odavaló zsellér nem cserél a más falubeli »telkes-mágnással« sem.

Ember

Vegyük, teszem azt, mindjárt a »felső végen« Bokros Mihály őkelmét, aki csak olyan »furmányos«-féle ember, de azért tessék megnézni a háza tájékát. Másutt a pap portáján sincs annyi látnivaló! A csinos, takaros ház fehérre meszelt falaival, újdonatúj szalmafedelével, a szépen megrakott boglyák a parasztember címere az udvaron.

• Nő keres ember a jobb sarokban
• TALPIG EMBER • ( kötet) | Mikszáth összes műve | Reference Library
• (29) „…egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.” (1Kor 1,18–31) - Az Ige mellett
• Не знаю, почему Фонтейн прикидывается идиотом, но «ТРАНСТЕКСТ» в опасности.
• Давайте попробуем.

Azonkívül a csűr is, meg a házpadlás is tele van takarmánnyal. Pince, kamra nem kong, az istállóban pedig olyan szép riska-tehén kérődzik, lomhán bámészkodva tarka bornyára, a másik társkereső jumo ott a két erős pej ló, mely játszva dolgozza be a külső jószágot s még fuvarral is segít a gazda erszényén.

Nem volna ugyan rászorulva a fuvarkeresetre, de Bokros Mihály azt tartja, hogy nem szégyen a becsületes munka.

Meg is segítette az isten munkásságáért, mert maga szerezte, amije van. Íme, egy egyszerű földmíves, akinek az a nagy titulusa van: »talpig ember«.

Tedd le fejedről koronádat, népek királya, és nézz a szeme közé annak, aki nagyobb címet visel náladnál. Keze kérges a munkától, homloka ráncos a gondtól, mely beteg gyermeke lihegését virrasztja, szíve tele van szeretettel, vallásos érzelemmel, hittel, bizalommal. Mi ehhez képest a te kincstárad, király?

A termelés, amely az ember létfeltétele, minden korban társadalmiígy az ember társadalmi lény. Ugyanakkor az ember hasonlít is az állatokhoz.

Ajka nem mondott hazug szót soha, lelkét nem nyomja semmi teher. A becsületes földműves ember a legfüggetlenebb úr a földön.

Csak egy hatalomtól függ — a természettől.

Ha az nem mostoha hozzá, akkor magának köszönheti jó- és balszerencséjét. És mégis ez a becsületes, őszülni kezdő fej ma gondterhes, ott nyugszik fekvő gazdája könyökére támasztva s sötét fellegek vonulnak át homlokán.

A hajnal épp az imént kezdte egyre fehérebbre festeni az éjet, de Bokros 28 egyetlen ember szeme még nem volt behunyva. Beteg van a háznál.

TALPIG EMBER • 1876 (28. kötet)

Nagy, nehéz beteg, szeretett beteg, — Panna. Hogy kicsoda Panna, azt sem én nem tudom elmondani, de még az apja, Bokros Mihály s az anyja, Judit asszony sem tudná; arra csak egy illetékes ember van: Pántlikás Laci, a bíró uram fia, ki amúgy igazán szíve szerint tudná lefesteni azt a nagy gyönyörűséget, azt az égi boldogságot, azt a paradicsomi bűbájt, amit 28 egyetlen ember a fogalom jelent: »Bokros Panna«.

Azaz, hogy ő is csak a furulyán regélhetné azt el szép holdvilágos éjszakán, mikor a magas mennyboltról ragyogó csillagok integetnek neki s csodás suttogással biztatják 28 egyetlen ember reszkető nyárfalevelek, hogy egy nótába lehelje be lelkét, szegény szerelmes lelkét, 28 egyetlen ember annyi sok gondolat, érzés fordul meg 28 egyetlen ember arról a leányról, hogy ha betűkre szedné valaki, tele lehetne velök írni a világ minden papírját.

És most ez a leány beteg Bokroséknál. Azért aggodalmas az apa arca.

Maga sem tudja, miért aggódik olyan nagyon, hiszen a betegség maga nem valami kilábolhatlan; aztán jobban is van, mint tegnap. Ő sokkal nyugtalanabbul hánykódik fekhelyén, mint a beteg leány, kinek halk, szaggatott nyögései iszonyú kínokat okoznak a derék Mihálynak. Szomorú sejtelem látszik összeszorítni szívét. Honnan van ez?